Átadták a legnagyobb budapesti fürdőberuházást, lenyugodhatnak a kedélyek
Két évet csúszott, 832 millió forinttal drágább lett, és kicsit a környéket is megviselte, de kész a csillaghegyi strand.
Két évet csúszott, 832 millió forinttal drágább lett, és kicsit a környéket is megviselte, de kész a csillaghegyi strand.
Hamarosan átadják a csillaghegyi fedett uszodát, a teljes fürdőkomplexum pedig egy hónap múlva várja vendégeit – ezt mondta a Napi.hu-nak Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. vezérigazgatója.
Tetemes késéssel, várhatóan szeptemberben adják át a csillaghegyi fedett uszodát. A nyolc hónap helyett két évig tartó projekt csúszására egyelőre nincs pontos magyarázat.
Bár márciusban a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) marketingigazgatója még arról beszélt, hogy az idei strandszezon elejére átadhatják a megújult csillaghegyi strandot, most nagyon úgy néz ki, hogy legkorábban augusztusban vehetik birtokba a látogatók az új medencéket és szolgáltatásokat.
A tervek szerint a nyáron megkezdődik a felújított III. kerületi strand átadása. A fürdő Budapest legrégebbi működő strandjainak egyike, szauna világgal, csúszdaparkkal bővül.
A tereprendezés és a fák kivágása már megkezdődött . Az új fürdő elvileg jövő nyárra elkészül.
Tapasztalt fürdőépítő kapta meg a csillaghegyi Árpád fürdő felújítására szóló megbízást.
Közbeszerzést írt ki a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. sípálya, valamint focipálya építésére, üzemeltetésére a csillaghegyi strand területén. Ezeket havi 686 millió forintért adnák koncesszióba 15 évre – fedezte fel az Átlátszó.hu.
A kánikulára és a nyár naptár szerinti utolsó hétvégéjére való tekintettel péntektől meghosszabbították a budapesti strandok nyitvatartását.
Végre strandidő van, mutatjuk, hol a legolcsóbb pancsolni Budapesten!
Mivel a Dagály fürdő mellett zajjal jár az építkezés, ezért az idén kedvezményt adnak a belépőkből. A hétvégén újabb strandok nyitnak meg.
A legerősebb hónap július volt, a nagy hőségnek köszönhetően ekkor látogattak ki...